Ilyen például a mai nap is.

Elköltöztem.

Valaki menekül otthonról, valaki kise mozdulna a családja mellől.

Na én ilyen köztes állapotba voltam, megvolt mindenem, de mióta terhes vagyok, így kénytelen voltam jönni.

Nem gondoltam, hogy ennyire nehéz.

Már 2 hete terveztem a mai napot, MA VAN A NÉVNAPOM! 

Összepakoltam, a cicámnak Zsófinak alig találtam helyet. Végül unokatesómékhoz került, remélem még ott van, nem szökött el, eszméletlenül hiányzik, állandóan Ő van az eszembe, pedig csak egy állat. Majdnem egy évet volt velem, de ahogy ezt írom és sírok.

a másik az anyukám, már 2 napja csak sír, mondtam, neki, hogy csak 40 km-re. Biztos minden anyának nehéz ez.

De még ment volna a dolog, de ugy váltunk el, hogy csak sírt. Rossz.

Öcsémék is hiányoznak meg apum, de az nem olyan, jó velük is a kapcsolatom, de  ők nem sírtak, meg nem elük beszélek meg mindent.

Barátnőim is hiányoznak, de ugy is haza fogok járni.

Holnap intézem itt petőfin, a védőnőt, meg azon gondolkozunk, hogy hol is szüljek majd, előre is félek, de ugy néz ki, berény marad. 

egyenlőre ennyi puszim